A „TITOK” NYITJA

Az amerikai Elias Howe, aki a varrógép egyik szellemi atyja, már 1850-ben szabadalmaztatta az „automatikus, megszakítás nélküli ruhazárat”. Ám ahhoz, hogy találmánya a gyakorlatban is használható legyen, még gondos műszaki fejlesztésre volt szükség. Eredmény azonban csak 42 évvel később született, amikor Whitcomb L. Judson chicagói mérnök feltalálta a villámzár elődjét, amelyeket egyelőre csak cipőkön használt. A zár kapcsokból, és velük szemben elhelyezett kapocsszemekből állt. Ha felhúzott az ember egy tolókát, a két sor egybekapcsolódott. A találmánynak azonban volt egy kis szépséghibája: a zár vagy kinyílt magától, vagy becsípődött. 1902-ben az amerikai Walkers Universal Fastener Co. egy már tökéletes változatot dobott piacra, de a remélt siker elmaradt. Európában elsőként a párizsi Société Francaise Fermetout Américain cég gyártott villámzárakat- szintén nem nagy üzleti sikerrel.

A HADSEREG IS „BEVETI” A CIPZÁRT

1913-ban, amikor a cipzár már „megérett” a sorozatgyártásra, a divatvilág még nem mutatott érdeklődést iránta. Négy évvel később az amerikai hadsereg több ezer cipzárral ellátott repülős egyenruhát rendelt. Ezeket nemcsak gyorsabban fel lehetett venni, de olcsóbbak, és könnyebbek is lettek, és jobban ellenálltak a szélnek. Amikor pedig a tengerészet újfajta búvárruhákat próbált ki, csak a cipzárasak bizonyultak tökéletesen megfelelőnek. Az első világháború után a hadsereg „cipzárigénye” jelentôsen megcsappant.

A CIPZÁR TÉRHÓDÍTÁSA

A cipzárkészítés 1921-ben jelentősen fellendült, amikor a Locktite nevű amerikai cégnél hetente már 7000 Villámzárat varrtak dohányzacskókba, a Goodrich Company pedig cipzáras gumicsizmákat kezdett el gyártani. 1930-ban már 20 millió cipzárt használtak fel évente, de még nem a haute-couture világában, ide ugyanis csak 1935-ben „csempészte be” a cipzárt Elsa Schiaparelli olasz származású párizsi divattervezőnő. Azóta viszont cipzár nélkül elképzelhetetlen lenne az öltözködés, hiszen az ékszer is öltöztet.